VSquare: Orbánék már komolyan tartanak attól, hogy az EU-ban megvonhatják Magyarország szavazati jogát
Nem véletlenül igyekezett megszerezni a magyar miniszterelnök a magyarellenes román elnökjelölt szimpátiáját.
Nem véletlenül igyekezett megszerezni a magyar miniszterelnök a magyarellenes román elnökjelölt szimpátiáját.
A német zöldpárti Daniel Freund a magyar ellehetetlenítési törvény miatt fellármázza az EP-képviselőket, de ezen túlmenően, immár a liberális Moritz Körnerrel az oldalán kezdeményezte, hogy Németország járjon közbe a magyar szavazati jog részleges megvonása érdekében
Európa és az új német vezetés azonban nem engedheti meg magának, hogy továbbra is tétlen maradjon, mert Orbán Viktor biztonsági kockázat lett. A Frankfurter Allgemeine Zeitung vendégszerzői szerint megvannak az eszközök a magyar kormányfő megállítására.
Hét éve tart a meghallgatási maraton, de ennél tovább még nem jutottak az Európai Unió tagállamai ahhoz, hogy lezárják a Magyarország elleni hetes cikkelyes eljárást. Ez abból a szempontból érthető, hogy egyetlen soros elnök sem merné megkockáztatni, hogy ne legyen meg a négyötödös többség annak kimondásához: fennáll a veszélye, hogy Magyarország megsérti az EU alapértékeit. A gyülekezési törvény módosításával és a Pride betiltásával azonban átbillenhetett a mérleg.
A Jobbik egykori elnöke szerint „radikális módon” kell véget vetni a választási törvény állandó módosítgatásának.
Időről időre, egyre sűrűbben derül ki, hogy a tagállamoknak elegük van a magyar kormány uniós döntéseket megbénító politikájából. A magyar szavazati jog felfüggesztése már nyílt beszédtéma EU-s berkekben, bár eddig úgy tűnik, hogy az átléphető vörös vonalak sosem fogynak el a nemzetközi diplomáciában.
A magyar külügyminiszter belga kollégájának szavaira reagált.
Több európai állam is mind inkább ki van akadva, amiért a Fidesz akadályozza Ukrajna támogatását, illetve a Moszkva elleni szankciókat. Hadja Lahbib az EU soros elnökét adó országot képviseli, ezért is rendkívüli felvetése a 7-es cikkely szerinti, jó ideje megrekedt eljárás folytatásáról.
Németországban a kormánypártok 18-ról 16 évre csökkentenék a szavazói korhatárt a parlamenti választásokon. Az Európai Unió is támogató, mert jobb lenne, ha a fiataloknak nagyobb beleszólásuk lenne a saját jövőjükbe. Míg Európában egyre több helyen foglalkoznak a kérdéssel, Magyarországon a politikusok részéről nincs rá markáns törekvés. A Deutsche Welle riportja.
A közös ellenzéki miniszterelnök jelölt szerint azzal lehet a legnagyobb kárt okozni a határon túli magyarságnak, ha a nemzeti büszkeségét rombolják le.
Az uniós lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok is gyakorolhatják választójogukat az EP-választáson.
Háromféleképp voksoltak az ellenzéki pártok.
Ugyanolyan szavazati jogot és ugyanolyan parlamenti képviseletet adna az MSZP a határon túli magyaroknak, mint az „anyaországiaknak” – talán ez az egyik legfontosabb pontja a szocialisták legújabb nemzetstratégiai programjának.
Kitüntették a demográfust, akinek a nevéhez fűződik a gyermekek szavazati joga, amit a gyermekek nagykorúsáig a szülők gyakorolhatnak. Mi jöhet ezt követően? Erről ír a legfrissebb HVG hetilap.
Áder János köztársasági elnök a Sándor-palotában adta át az elismerést a szakembernek, akinek van néhány formabontó ötlete a születésösztönzésre. Például szavazati jogot adna a gyerekeknek is.
Filmet készítenek a női szavazati jogokért küzdő aktivisták történetéből.
A író a Facebookon karolja fel azokat az embereket, akinek senki nem segített átlátni a világot.
A pápa először ad lehetőséget arra, hogy a nők szavazhassanak a püspökök októberi világtalálkozóján.
Mindeddig csak férfiak és kitalált női figurák kaptak emlékművet.
Új-Zéland 125 éve, a világon elsőként adott szavazati jogot a nőknek.